Gazdis 2022. november 27
Bonifác története rettentően szomorú. Egy hónapig élt egy szőlősben, azon belül is a maga által ásott gödörben húzta meg magát. Kedves állatbarátok tudomást szerezvén róla chipet olvastak, ami legnagyobb meglepetésükre jelzett, ráadásul élő telefonszám tartozott hozzá. Bonifác gazdáját elérték, ám itt jött a következő pofon, ugyanis a gazda azonnal le is mondott erről a kedves kutyáról. Bonifác 2012-ben született, pofija már itt-ott porcukros, még édesebbé téve őt. Bonifác barátai a kétlábúak, négylábú társait nem igazán kedveli, amiről öblös hangján tájékoztatja is őket, ha a helyzet úgy kívánja. Autóban nyugodtan utazik. Mindent elkövet egy kis simogatásért, pórázon nem húz, békésen szagolgat és jelölget, sosem repülünk utána. Hátsó fele már korának megfelelő állapotú, kissé gyenge, de nyugdíjas lendületű sétákra még évekig alkalmas lehet ez a macitest. Ivartalanítása megtörtént, oltásai is rendezve lettek, így akár azonnal költözhetne végleges gazdijához, ahol egyedüli kutyaként élhetne még pár szép éven át.