Hétfőn délben átszakadt az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározójának a gátja, és elöntötte Kolontárt és Devecsert. A két település nagy része elpusztult, az érintett lakosság egy része súlyos sérüléssel kórházban van, az otthonmaradtaknak meg nem maradt semmije. Ebben a helyzetben az állataikért nem tudtak semmit tenni, tehetetlenül nézik az elpusztult, vagy súlyosan sérült állatokat.
Pár helyi önkéntes kezdte el lemosni az életben maradt állatokról a maró iszapot, míg végre beengedtek a területre állatvédő szervezeteket is.
Felszereltségtől függően a csapatok lemossák, és ellátják az állatokat, majd amelyiknek nem megoldott az ellátása, elhelyezése, vagy kórházi kezelést igényel, ideiglenesen elhelyezik. Civilek, szervezetek sakkoznak a nem létező szabad helyekkel, hogy minden állat biztonságba kerüljön, akit egyáltalán megtalálnak a házakat, mezőt járva.
A kutyák között van, akinek az eredeti gazdáját keressük, van, akit visszavár a családja, ha a helyzetük rendeződött, és vannak, akikről sírva lemondtak a gazdik, mert belátható időn belül nem tudnak róluk gondoskodni, azt sem tudjákm ők maguk hol és hogyan fognak élni, megélni.
Várjuk azoknak a szervezeteknek és magánszemélyeknek a jelentkezését, akik ideiglenesen el tudnak helyezni kutyákat, macskákat, és amit még találnak a csapatok.
A mentés szervezésére, követésére létrehoztunk egy topicot http://www.netboard.hu/viewtopic.php?topic=23287 (reméljük hamarosan egyszerű regisztrációval is írható lesz, aki nem tud írni, az küldje az üzenetét a lelenc@lelenc.hu email címre, és feltesszük a fórumra), ahol várjuk a felajánlásokat, felkerülnek a segítségre váró állatok, a mentésben résztvevő szervezetek elérhetőségei, számlaszáma, a bevállalt állatok száma, fényképeik, állapotukról leírás.
A Lelenc KME (eddig) 4 kutyát vett át a Noé Állatotthon mentőcsapatától, kórházi kezelésük azonnal megkezdődött. Róluk a fórumunkon folyamatosan tájékoztatást adunk. Ketten az eredeti gazdájukat keresik, kettőről lemondtak, ők új gazdit keresnek.
Kezelésükhöz, később az ellátásukhoz a Lelenc Kutyamentő Egyesület számlájára utalt adománnyal tudnak hozzájárulni. Ideiglenes befogadók jelentkezését az info@lelenc.hu email címen, vagy a 0630-5000-209 számon várjuk.
Köszönjük, ha segít ebben a szörnyű helyzetben!